|
Témaindító hozzászólás
|
2011.05.08. 14:27 - |
A lány udvarias volt, roppant udvarias. Onnantól kezdve le sem vettem a tekintetem a szemeiről, az sem zavart ha talán illetlenségnek véli, esetleg frusztrálja őt. Minden reakciója elárul valamit a személyiségéről, amire már jó előre fel akartam készülni. Persze az ő szülei hevesek voltak, napokon belül esedékessé akarják tenni az esküvőnket, hatalmas ünnepséget csapni. A gondolattól borsódzott a hátam, hogy újra végigjátszuk ezt az egészet, de már kezdtem beleszokni. |
[8-1]
Az idő elég gyorsan telt, körülbelül két óra telhetett el mikor az zenekar szüntet tartott, mi pedig kimentünk az erkélyre. A kezemmel az erkély szélére támaszkodtam. Mikor Sebastian megszólalt feléfordítottam a fejem, és elmosolyodtam.
-Köszönöm, de ön sem panaszkodhat |
Két órán át csak táncoltunk, meglepett, hogy Ever töretlenül bírta, aztán a zenekar tartott szünetet, akkor kimentünk a terem erkélyére ahol kevésbé volt zaj de frissebb volt a levegő.
-Szépen táncol. -Mosolyogtam rá, közben a korlátnak támaszkodtam.
|
Bólintottam, és a kezébe helyeztem az egik kezem, a másikat pedig a vállára. Ha nem leszek élőhalott tizenhat évesen talán most magasabb lennék, és most nem zavarna ennyire a magasságom. Beálltunk a táncolók közé, de még pont arra a helyre ahol nem voltak sokan. Nem szerettem tömegben lenni, igaz már nem ugranék rá a legközelebb álló emberre, de attól függetlenül zavartak. |
Odabent a bálteremben már rengetegen voltak, gyorsan körbenéztem, de senkit nem ismertem a jelenlévők közül. Egyébként is, "Vincent" volt az aki mesterien alakította a kapcsolatait, mindenkivel jóban van, akivel megérheti jóban lenni.
-Szabad egy táncra? -Fordultam a hölgyhöz felé fordtva kezemet, amint a szülei és Harold szétszéledtek a helységben, üdvözölni akiket üdvözölni szokás. |
Nem tudtam nem észrevenni azt a pillanatnyi meglepettséget, ami átsuhant az arcán. Elmosolyodtam, de ez most nem csak egy felszínes mosoly volt, mint általában, és előre fordítottam a fejem. Bent ismét magamra ölthettem az udvarias lány álarcomat. Muszáj volt, a jelenlegi családom rangbeli szerepe miatt nem engedhettem meg magamnak hogy udvariatlan legyek. Néha elég unalmas már, a következő életemben jobban választok. Önmagam természetesen csak akkor lehetek, ha egyedül vagyok, de ezt meg lehet szokni. A rendes normális élet nekem nem adatott meg. Nem maradhatok túl sokat egy helyen, mert az embereknek feltűnik hogy sohasem változom. Nem is nagyon szoktam közelkerülni az emberekhez, ez az első hogy, mégha csak pár hónapig is, férjhez megyek. |
Meglepett, hogy a lány állta a tekintetemet, meg sem rebbent a szeme. Talán tévedtem és idősebb volt, de 18nál nem lehetett több, a pillantásából viszont annyi magabiztosság áradt amennyi nem sok nőéből, nemhogy kislányéból. Nem tudtam megállni egy apró, észrevehetetlen mosolyt a szám sarkában, bár szívem szerint szélesen vigyorogtam volna. Most jól jártam, izgalmasnak ígérkezett a dolog. |
Úgy döntöttek eleget áltunk már itt, elindultunk befelé. Sebastian engem nézett folyamatosan, ami nem zavart. Álltam a tekintetét. Megszoktam már a hosszú évek során, hogy az emberek megbámulnak. Valószínűleg a hajam miatt, én sem láttam még ilyen, de még hasonló színűt sem. Amiatt nem aggódtam, hogy esetleg nekimegyek valakinek, vagy megbotlom. Attól hogy a fiút figyeltem pontosan tudtam mi van körülöttem. |
A lány udvarias volt, roppant udvarias. Onnantól kezdve le sem vettem a tekintetem a szemeiről, az sem zavart ha talán illetlenségnek véli, esetleg frusztrálja őt. Minden reakciója elárul valamit a személyiségéről, amire már jó előre fel akartam készülni. Persze az ő szülei hevesek voltak, napokon belül esedékessé akarják tenni az esküvőnket, hatalmas ünnepséget csapni. A gondolattól borsódzott a hátam, hogy újra végigjátszuk ezt az egészet, de már kezdtem beleszokni. |
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
